Ablonczy Balázs történésszel, az ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszék habilitált egyetemi docensével az MTA Humán Tudományok Kutatóházában beszélgettem. A beszélgetés apropója A varjúszellem című regény (megjelenés: 2024. április, Prae Kiadó) várható megjelenése volt. A történet az I. világháború utáni Magyarországon játszódik, 1922-ben – így az akkori viszonyokról beszélgettünk. Az interjút több részletben fogom közölni.

KG: A történelmi korszak ugyan ebben a könyvben inkább csak díszletül szolgál, de fontosnak tartottam, hogy minél jobban tükrözze a valóságot. Helyszínnek képzeljünk el egy kitalált várost az Alföldön, de inkább Magyarország középső részén, ahova valószínűleg menekültek érkeznek a határon túlról, elég sokan – ez a történetben is megjelenik. Milyen közállapotokat képzelhetünk el például Debrecenben?

AB: Nem szeretem a kitalált kifejezéseket, például hogy valami a „konszolidáció irányába halad”, mert mi az irány, mit nevezünk konszolidációnak, milyen vektor – de talán ez a leginkább jellemző. De azért van probléma az országban elég: egyrészt ott a mindennapi életre nagy hatást gyakorló infláció, amelyet az 1919 utáni kormányok több nekifutással is meg akartak fogni, viszonylag kevés sikerrel. Aztán egy idő után a kormányzat rájön, hogy neki az infláció nem biztos, hogy olyan rossz bizonyos szempontból, mert számos, általa visszafizetendő kötelezettséget el lehet inflálni, például a hadikölcsönöket, emellett bizonyos mértékig serkenti az exportot, ezért egy kicsit szabadjára is engedi, ami persze megint más oldalról nézve visszafogja a gazdaságot. A mindennapi életben az embereknek azért elég nehéz az állandó, jelentős pénzromlás miatt, amelyet majd csak 1922-től – amikor Magyarország belép a Nemzetek Szövetségébe, és kap egy nagy kölcsönt – tud a kormány e kölcsön révén megszüntetni. A kölcsönnek viszont szigorú feltételei vannak, és ezért elkezdik szanálni az államigazgatásban dolgozókat. Ekkor alakul ki például a B listázás gyakorlata; a tisztviselőket rendelkezési állományba rakják csökkentett javadalommal, majd pedig fokozatosan elbocsátják őket az államigazgatásból. Ennek a szanálási időszaknak 1925–1927-ben lesz vége, amikor felállítják a nemzeti bankot, és bevezetik a pengőt. De visszatérve 1922-re, ekkor még, ugye, korona van. Ha kíváncsi rá, hogy mikor minek mi volt az értéke, van egy olyan oldal, ahova be kell regisztrálni, de nem fizetős (www.artortenet.hu) – a BME egyik oktatója, dr. Danyi Pál készítette –, és be lehet írni egy összeget mai pénzen, és meg lehet nézni, hogy egy adott pénznemben mennyit ért száz-százötven évvel ezelőtt.

KG: Igen, ezzel én is találkoztam a könyvírás kapcsán, nagyon sok korabeli újságot végigolvastam, hogy a pénzromlásról képet kapjak, és például pont 1922 januárjában törli el az exporttilalmat a kormány, aminek eredményeként a hús meg az összes mezőgazdasági termék ára hirtelen a tízszeresére ugrik, és így az emberek nem tudják megvenni a húst, mert annyira drága. Ennek a hátterében meg – ha jól értem – az állt, hogy élelmiszerhiány volt szinte egész Európában, és a magyar gazdák 1921 végéig nem exportálhattak.

AB: Az infláció mellett ott van még a menekültek miatti lakásmizéria, az egészen biztos. Ha egy városnak nincs nagy méretű laktanyája vagy kórházi barakkja – én most például Cegléddel foglalkoztam valamennyit, ami, ugye, Debrecennél lényegesen kisebb, és inkább egy alföldi tanyaváros vagy tipikus alföldi város méretének felel meg –, ahol el lehet helyezni a menekülteket, akkor az állandó problémát jelent. Ha van is laktanya, de a hadsereg esetleg vissza akar jönni, ők azért visszaszereznek, amit akarnak. Elég potens helyzetben van ahhoz, hogy azt mondja, a laktanya a miénk, oda nem lehet menekülteket berakni, ellenben még a tiszteknek is kéne valahol vagy húsz lakás a városban. A helyi lakáshivatal általában tördeli a kezét, hogy mégis mit csináljon egy ilyen helyzetben. Szóval az égető lakáshiány és a száguldó infláció miatt megpróbál mindenki, akinek van egy kis pénze, aranyat, ingatlant venni a megtakarítása értékének a megőrzése céljából. Felkapottá válik a börzézés [tőzsdézés – a szerk.], amelybe mindenféle háttérismeret nélkül vágnak bele az emberek, sokszor középosztálybeliek vagy kis egzisztenciájúak. Van lenyomata az irodalomban is – most hirtelen Beczássy Judit Menekültekje jut eszembe –, és az a vagyon, amellyel átmenekültek például, elúszik a tőzsdén. Nem akarok erőltetett párhuzamot vonni, de a néhány évvel ezelőtti kriptovaluta-befektetési őrülethez tudnám hasonlítani. De esetünkben ez inkább a középosztály vagy a lecsúszó középosztály problémája, mivel a vidéki földművelők nem mennek el börzézni. Ugyanakkor a közbiztonság valamennyire helyreáll, bár a bűnelkövetés átstrukturálódik: az emberölések visszaállnak a háború előtti szinte, de például a vagyon elleni bűncselekmények egyes típusai a többszörösükre nőnek (és többeket büntetnek bigámia vagy magzatelhajtás miatt).

KG: Igen, ez a történet hátterében megjelenik. Ezt a kitalált várost egy erős, három főből álló triumvirátus irányítja, amely úgy tudta megszilárdítani a hatalmát és megőrizni a megszerzett pozícióját, hogy a lázadások után rendet tudott tartani.

AB: Ez így is lehetett, de azt fontos megjegyezni, hogy egy-egy ilyen városban a helyi nómenklatúrában – szemben azzal a narratívával, amelyet a Horthy-korszak önmagáról mondott – számos esetben olyan figurák kerülnek előtérbe, akik még az őszirózsás forradalom után törtek fel. Például a Pest megyei Agorasztó Tivadar alispán, aki egészen a húszas évek végéig aktív szerepet vállal, pedig őt a Károlyi-forradalom alatt nevezték ki, a kommunisták alatt nyilván háttérbe húzódik, de visszatér 1919 augusztusa után, és őt nevezi ki újra a belügyminiszter és a legnagyobb vármegye konszolidációjának/rendteremtésének központi alakja.

KG: Próbáltam ennek alaposan utánajárni. Mondjuk, egy Debrecennél sokkal kisebb várost ki vezet? A polgármester? A Rokonokban is van főügyész is, jegyző is…

AB: Igen, van polgármester, vannak alpolgármesterek, vannak tanácsnokok, akik működtetik a várost, van városi főjegyző, aki az adminisztratív vezető, ilyen közigazgatásiállamtitkár-féle. Azt kell eldönteni Karattyánról [itt játszódik A varjúszellem regény – a szerk.], hogy ez egy rendezett tanácsú város vagy törvényhatósági jogú város. Debrecen törvényhatósági jogú város volt, de például Cegléd csak rendezett tanácsú. A törvényhatósági jogú várost ma megyei jogú városnak neveznénk. Az ön városa eggyel kisebb, akkor az valószínűleg egy rendezett tanácsú város, ami azt jelenti, hogy létezik ugyan városi autonómia polgármesterrel, saját szervekkel, intézményekkel, de a vármegyei főispánnak beleszólása van a dolgokba. Bizonyos intézmények például hiányoznak, tehát azokat vármegyei szintről felügyelik, többek között a közegészségügyet és néhány hasonló ügykört.

Folyt. köv.